Sikertörténetek a vállalati kultúra erősítéséhez

vállalati kultúra

Steve Wynn kaszinómogul felfedezett egy technikát, amelyet úgy hívnak: „sikertörténetek”.

Bevett szokás volt a szállodáknál, hogy műszak előtt a részlegvezetők megbeszélésre hívták össze a dolgozókat. Ezek a gyűlések eleinte csak az aznapi munkával kapcsolatos információk megosztására szolgáltak.

Jó néhány évvel ezelőtt azonban Wynn egy új és bámulatosan hatékony szokást vezetett be – bámulatos, mert egyszerű és úgy működik, mint egy varázslat. A vezető csak felteszi az alábbi kérdést a beosztottaknak: szeretne-e valaki olyan történetet megosztani velünk, amelyben egy ügyfél jó élménnyel távozott tőlünk?

Az első alkalmak egyikén egy éjjeliőr elmesélte, hogy egy vendég este, a bejelentkezésnél vette észre, hogy a gyógyszeres csomagját otthon hagyta. Az éjjeliőr utánanézett és kiderült, hogy a testvére a vendég közelében él. Megbeszélték a tennivalókat, a testvér átvette a csomagot, az éjjeliőr pedig elkéredzkedett a felettesétől. Kocsiba ült, elhozta a gyógyszeres táskát, és hajnalra már vissza is ért a hotelba. Amikor a vendég reggel felkelt, már ott volt az orvosság.

A vállalati kultúra ereje

– Vajon ez a vendég ugyanúgy fog ezután gondolni a szállodára, mint addig? – tette fel a kérdést Steve Wynn. – Felejtsék el a kristálycsillárokat, a márványt, a kézzel szőtt szőnyegeket, ezek nem számítanak! Azt fogják elmesélni a barátaiknak, hogy micsoda elképesztő dolog esett meg velük nálunk.

A szálloda marketingcsapata videóra vette az éjjeliőr történetét, és közzétette az interneten. Könnyű kitalálni, mi lett ennek a következménye: a dolgozók elkezdték keresni a saját történetüket. Várták, hogy mikor tudnak többet nyújtani a vendégeknek.

Miért?

Mert „a világon a legnagyobb erő az önbecsülés”, és ők is a saját történeteik hősei akartak lenni.

Steve Wynn technikáját Te is bátran másold le és alkalmazd!

Hogyan kezd?

  1. A történet

Minden cégnek van eredettörténete és minden cégben találni „sikertörténeteket”. Az eredményes vezetők ezeket a nagyszerű vállalati kultúra kiépítésére használják.

A történeteket azok a lojális, tettre kész dolgozók alkotják, akik szívvel-lélekkel a legjobb szolgáltatást nyújtják. Ha a kollégák a saját történeteik hőseiként látják magukat, a vállalati kultúra verhetetlen lesz. 

  1. Platform

Érdemes feltenni a kérdést, van-e olyan platform, ami lehetővé teszi a történetmesélést? Ami egyszerű és úgy működik, mint egy varázslat?

A podcast pont ilyen.

Egyszerű elkészíteni, hiszen szó szerint elmesélni kell a történeteket.

Egyszerű használni, hiszen bárhol bármikor hallgatható. Ezért is lett olyan felkapott.

És varázslatos, hiszen a nagyszerű történetek villámgyorsan népszerűvé válnak az interneten.

A sikeres brandek – egyének és cégek egyaránt – elsősorban történetmesélőknek tekintik magukat. Elmennek oda, ahol a közönségük élete zajlik, és ha már ott vannak, hiteles, személyes és szenvedélyes történeteket mesélnek el, amelyeket aztán közönségük tartalomfogyasztási szokásaihoz igazítanak.

Kezdj bele te is a történetmesélésbe egy céges podcast csatornával!

Jelentkezz most!

Már biztos vagy benne, hogy el kell indítanod a saját podcast csatornád?

Egy megfelelően átgondolt struktúrára és műsor szerkesztésre mindenképp szükséged lesz! Vedd fel a kapcsolatot a lenti űrlapon és egy személyes konzultáció során összeállítjuk a márkára szabott podcast csatornád!

PodcastR - Ajánlatkérő form

További tartalmak