Hogyan legyen Spotify toplistás podcast csatornád?

Spotify

A Spotify-nak már elérhető a hivatalos podcast toplistája!

Sajnos még csak az amerikai csatornák számára.
Ebből azonban már sejthető, hogyan működik az algoritmus és adhat pár tippet arra is, mit kell tenned ahhoz, ha előkelő helyezést szeretnél elérni.

Fontos, hogy céges podcast esetén a fő cél nem az, hogy az ország leghallgatottabb csatornáját készítsd el. Bár erre is volt példa. Sokkal inkább az vezéreljen, hogy a podcast növelni tudja a hallgatók bizalmát vagy a feliratkozók számát. Ennek hatására látogatókat hozzon a weboldalra vagy az értékesítői platformokra.

Viszont az is természetes, hogy szívesen látnád a lejátszási mutatók növekedését, ha már egyszer annyi energiát fektettél a csatornád felépítésébe.

Hogyan működik a toplista?

Az algoritmus működésébe nehéz belelátni. Szerencsére a podcast körüli iparágban is egyre élesebb a verseny, amit a Spotify egyértelműen uralni akar, ezért pár fontos részletet lehet tudni arról, mi alapján rangsorolódnak a csatornák.
A rangsor gerince az egyedi hallgatók és a követők számának kombinációján alapul. Így jobb lehetőséget kapnak az új műsorok is.

Mit is jelent ez?

A toplistákon a növekvő követő számmal rendelkező, folyamatos lejátszásokkal bíró csatornák fognak megjelenni.

Érdemes észben tartani, hogy ez kifejezetten csak a Spotify-on belüli eredményekre vonatkozik. Más lejátszókon elért követők vagy lejátszások nem számítanak.

A Spotify-nak az egyik legfontosabb stratégiai pontja lett a podcastok piaca és hatalmas befektetéseket összpontosítanak erre a területre. Nekik is számít, hogy minél többen használják az alkalmazást, minél több legyen a letöltések és követők száma.

Az a podcast csatorna tehát, amelyik folyamatosan aktív hallgatói bázist tud fenntartani biztosan megjelenik a listán. Ezzel is esélyt adva az új hallgatók bevonásához és buzdítva a csatornák tulajdonosait, hogy minél több hallgatót vonzzanak a platformra.

Hogyan juss a toplista csúcsára?

Figyelemmel kell kísérnünk a követők és a lejátszók számának alakulását. Követők azok, akik a Követés gombra kattintva elmentik a podcast csatornát a saját könyvtárukba. Ez által láthatod hányan találják elég érdekesnek a csatornád témáját, de ez a mutatószám nem feltétlenül lesz arányos a lejátszások számával.

Ahhoz, hogy több hallgatót szerezz az epizódjaidhoz promótálnod kell a podcast csatornád. A legjobb módszerekről már készült egy blogbejegyzés:

Hogyan hozd ki a legtöbbet a podcast csatornádból hirdetések nélkül?

Ha pedig kifejezetten a Spotify toplistáira szeretnél felkerülni, akkor érdemes az epizódok közzétételekor mindig a Spotify linkjét megosztani és a weboldalon is a csatorna Spotify elérhetőségét előtérbe helyezni.

podcast készítés

Úgy érzed pont ez kell nektek? Egy megfelelően átgondolt struktúrára és műsor szerkesztésre mindenképp szükséged lesz! Vedd fel a kapcsolatot és egy személyes konzultáció során összeállítjuk a márkára szabott podcast csatornát. A technikai háttér biztosított a mobil stúdiótól a felvett anyag utómunkájáig. A podcast csatorna készítésével kapcsolatban további részleteket itt találhatsz!

Ha a te cégednek is hasznára válna egy podcast csatorna töltsd ki a jelentkezési űrlapot!

PodcastR - Ajánlatkérő form